Attila,Isten ostora

Tíz esztendö telt el azóta, hogy Urkon fia,

Györk, a pásztorfiú, a sérült lábú üszö nyomán

rátalált az Isten kardjára.

Tíz esztendö óta villog ez a kard Attila Király

kezében, s vele a hunok hatalma alá hajtotta a fél

világot: a Volgától a Rajnáig, az Al-Dunától a Balti-

tengerig .

Györk a király udvarában szép szál legénnyé

serdült. Megtanult ló hátáról visszafelé nyilazni az

ellenségre, tülök szavára futást színlelni, majd

hirtelen oldalt kanyarodva visszavágni. Kardja,

kopjája közelharcban félelmetes fegyvernek

bizonyult. S ha valaki mindebben kételkedett vol-

na, csak reá kellett nézni: sebhelyektöl barázdált

arca bárkit meggyozött arról, hogy ez a legény

bizony nem kapkodta a fejét ott, ahol sürüje volt

a csatának.

Most ott áll örségben, egy halom tetején, Róma

fölött. Lába elótt az ,,örök város", annak a biro-

dalomnak a szíve, amellyel tavaly mérte össze

hadai erejét a hunok királya, akit ,,Isten ostora"

néven emleget a megrémült fél világ.

Igen, egy éve volt, amiltor két világ megszám-

lálhatatlan hadserege megütközött a catalaunum

síkon. Másfélszázezer ember esett el ott, mégsem

derült ki: melyikük az erösebb. Attila annak az

éjsznkába nyú1ó rettentö csatának a végén har

szekerekkel sáncoltatta körül táborát, s középen

máglyát rakatott, hogy azon eméssze el magát

inkább, mintsem hogy a rómaiak fogságába

kerüljön. Az Aetius vezette római sereg azonban

kereket oldott az éj leple alatt.

Györköt erre a csatára holta napjáig emlékeztet-

ni fogja az a hosszú forradás, amelyet a testén

visel. Rettentö volt a csapás, nem tudta megvé-

deni töle még börzekéje sem. Hanem aki azt a

csapást mérte, már rég odaát, a túlvilágon várja,

hogy a hunok hite szerint szolgálhassa öt. Györk

pedig itt áll Róma fölött. Talán újabb csata haj-

nalán, amely Attilát végleg a világ urává teszi.

Eszébe jut a tegnap esti tábortüznél hallott

igric-ének Attilláról, akinek testét nem fogja

fegyver. S legutóbbi diadaláról, Aquileia elfoglalá-

sáról, ahol ö maga nem lehetett ott. Már-már úgy

tünt, hogy a falak és az elszánt védök bizonyulnak

erösebbnek, s a világverö Attila hadainak vissza

kell vonulniok a vár alól. De a király egyszer csak

észrevette, amint egy gólya csörében hordja ki

fiókáit az ostromlott városból.

- Nézzétek csak! - szólt ekkor a király. - Ez az

oktalan állat érzi már, hogy megszámláltattak

Aquileia napjai. - S parancsot adott: szedjék le a

lovakról a sok ezernyi nyerget, temessék be velük

a vár védösáncait. Így aztán közelebb vonhatta a

falakhoz az ostromgépeket, a nyílvetöket, s egy

végsö rohammal bevette a várost.

Most itt vannak Róma falai alatt. A hatalmas hun

sereg körbezárta a várost. Hogy is mondta az az

ösz püspök, aki Catalaunum felé vezetö útjukban

megnyittatta elöttük városa kpuit:

- Ha valóban te vagy ,,Isten ostora", meg kell

hajtanunk fejünket az Ö akarata elött!

Attila pedig akkor parancsot adott, hogy abban

a városban senkinek egy haja szála se görbüljön

meg .







***

A fölkelö nap már megvilágítja Róma falait.

Odalent egyszerre megkondulnak a város

harangjai. Aztán megnyílik a fökapu, és fényes

papi segédlettel kilép rajta maga Leó pápa.

Kettéválik elötte a hunok tábora.

A menet ott halad el alig néhány lépésnyire

Györktöl. S a föpásztor, kezében magasba tartott

kereszttel, egyszer csak ott áll Attila elött.

Nagy király! - s hangja messzire szárnyal a

sokaság fölött. - Te, kit a népek Isten ostorának

mondanak! Ki legyözted eddig minden ellen-

ségedet! Tudjuk, Isten küldött téged büneink

miatt, büntetésül. De halld meg: te magad is Isten

szolgája vagy. Isten pedig most azt akarja, hogy

ez a város megmaradjon!

Attila hallgatja a föpásztor szavait, de másra

figyel: Leo pápa feje fölött csodálatos alak lebeg,

aki óvón terjeszti ki karjait Róma városa fölé.

A hun seregben s a város falaira kigyült nép

között végigmorajlik a csodás jelenés híre.

Attila érti az égi jelet.

Meghajtja fejét a nálánál is hatalmasabb akarat

elött.

Parancsot ad: a hun sereg föllkerekedik Róma

falai alól és visszaindul a Duna-Tisza tájára.

Isten ostora elkkor aratta legnagyobb gyözel-

mét: önmaga fölött.